Balesetek márpedig vannak…

Megtörtént esetet mesélek el. Már megint velem történt meg – na nem a reggeli esetre gondolok amikor azt hittem nincs itthon az autó és a boltba bringával szaladtam el reggeliért miközben kétszer toltam el a  bringámat az autó előtt és utána felhívtam a férjem hol az autó – nem, ez egy egészen másik történet…

Csütörtök lévén edzésnap, de mivel mindenki Zengó táborban volt, úgy gondoltam – hogy mégis mozogjak – elmegyek futni. Imádok futni, közben zenét hallgatok, gondolkodom, kikapcsolódom. Nem voltam túl jó formában, nem is ment úgy mint szokott. Már több mint felénél jártam, amikor éppen megelőztem egy napbarnított, narancssárga rövidnadrágban sétáló adoniszt. Igyekeznem kellett, mert akkorákat lépett, alig voltam gyorsabb nála. A strandhoz érve már csak 10 perc volt hátra hogy beforduljak a Hold utcába, a finisbe, a hazavezető egyenesbe. Amikor egy pillanatban kibicsaklott a bokám – az egyenes betonon – és éreztem hogy márpedig el fogok esni. Feltartóztathatatlanul. Mintha megállt volna egy pillanatra az idő, mert egy csomó minden átfutott az agyamon – ahhoz pedig idő kell – láttam magam előtt mint a lassított felvételeken ahogy kinyúlok a betonon teljes nagyságomban,  tehetetlenségemben. Ott feküdtem a betonon. Elestem. Levert a víz, hányingerem lett. Próbáltam felülni és leltárt készíteni a sérüléseimről. Jobb láb lehorzsolva, könyök lehorzsolva, tenyéren seb, bal boka kificamodva. Próbáltam felállni de nem ment. Elfoglaltam az egész járdát, mert a bal lábam nem tudtam behúzni. Mivel a férjemnek azt ígértem, időben otthon leszek, hogy ő is el tudjon menni edzésre, jött az ötlet, lehet fel kellene hívnom, hogy mégiscsak jöjjön értem, mert nem vagyok ura a helyzetnek, még a csiga is gyorsabb nálam. Még jó hogy nálam volt a telefonja amin rádiót hallgattam – mivel fél óra keresés után sem lett meg a kedvenceimmel feltöltött mp3 lejátszóm – így hívni próbáltam magamat, otthon lévén csak felveszi. Az új céges telefonját persze nem tudom használni, így könnyeimmel küszködve próbáltam eligazodni a menü labirintusaiban. Miközben a telefonnal bénáztam utolért a széptestű adonisz. Az első mondata ez volt:

– Ekkora súllyal nem szabadna futni.

Ez jól esett, amúgy is elég elanyátlanodva éreztem magam, most pont erre volt szükségem, hogy valaki mennyiségileg definiálja méreteimet. Majd hozzá tette:

– Inkább kerékpározni vagy gyalogolni kellene. Csak tudom, hosszútávfutó voltam.

Mondjuk ez látszott is rajta, de nem volt sok időm méregetni, mert még mindig nem jöttem rá a telefonhívás mikéntjére. Miközben adonisz beszélt azért megkérdezte mellékesen, hogy valójában jól vagyok-e? Erre válaszoltam, hogy remekül, csak nem tudok telefonálni. Segített. Na nem felkapott ekkora súlyt és hazavitt, hanem megmutatta a telefonnal hogy boldoguljak. Telefon, férjem kocsiba, értem jött, borogatás, stb.

Ilyen esetek után jövök rá mindig, hogy milyen nagy kincs az egészség, és hogy milyen kiszolgáltatva vagyunk, amikor elveszítjük egy szabadságfokunkat.

Epilógus:

Hiszek abban, hogy véletlen nincsenek, a balesetek amik megtörténnek velünk, annak üzenete van, azzal valami feladatunk van. Megnéztem kedvenc segítőm “Lelki eredetű betegségek lexikona” boka fejezetét, mit ír róla:

“A boka hajlékony és mozgékony testrész, testünk megtartásában segít, nagy terhelésnek van kitéve. Egyfajta híd köztem és a föld között, ugyanis a bokákon keresztül áramlik a spirituális energia, segítségükkel vagyok képes előrehaladni, felkelni, stabilan álva maradni. Véghezviszik az irányváltoztatásokat, az általam hozott döntéseket szimbolizálják. Minden bokasérülés vagy bokafájdalom azt jelzi, képes vagyok-e irányváltoztatás közben rugalmasságom megőrzésére. Ha félek attól, hogy mi vár rám, ha döntéseimben rugalmatlan vagyok, ha túl gyorsan, meggondolatlanul haladok előre, ha félek egy jelenlegi vagy eljövendő feladattól, felelősségtől, ha úgy érzem nem vagyok stabil – akkor valószínűleg a bokáimban is megfékezem az energia áramlását. Az energia-visszatartás mértékétől függően rándulás, ficam vagy törés következhet be. De boka nélkül nem vagyok képes állva maradni. Talán új nézőpontra van szükségem, nyitottabb és rugalmasabb kritériumok szerint kell cselekednem. … A sérülés milyenségétől és mértékétől függetlenül a balesetet követő mozdulatlan időszak lehetővé teszi számomra, hogy átgondoljam életemnek azt az aspektusát, amelyen változtatnom kell, és elősegítí a rám váró csodálatos átalakulást.”