MINERVA – Juli

Juli boldog volt. Eleinte… Elfogadta, amit a sorstól kapott. Sokat dolgozott, de megérte. Közben sorra születtek a gyerekek. Egyik a másik után. Fel sem merült kérdésként, hogy mikor jön a következő. Ebben a családban a sors rajzolta az életfát és színezte a leveleket.

Volt egy időszak, amikor rosszabbul mentek a dolgok, de Juli mindig a kezében tartotta a gyeplőt. Mindig tudta mikor húzza és mennyit engedhet ki. Soha nem pazarolt. Juli előrelátó volt és takarékos. Kenyeret dagasztott. Annyit sütött, hogy egy hétig friss maradt és elég volt az egész családnak. A kamrában mindig volt füstölt hús, kolbász, sonka, a csirkék az udvaron sorszámot húztak ki lesz a következő, közben tojásaikkal adóztak a feljebbvalóiknak.

Juli mindig tudta mit kell tennie. Ha arra volt szükség, bebiciklizett a városba a hiányzó elemózsiáért. Juli erős volt. Főzött, takarított, dolgozott a kertben és nevelte a porontyokat. Ahogy nőttek a gyerekek, a nagyobbak besegítettek a házimunkába ill. foglalkoztak a kicsikkel, amíg Juli valami hasznosat csinált.

Juli a családjáért élt. Mindent megtett, hogy nekik jó legyen. Sokszor erején felül.

Juli erősnek látszott. De nem volt az… A jobb körülmények előteremtésében folytatott harcban végül alul maradt. Ráment az egészsége. 53 évesen halt meg, tizenhárom gyermeket hagyva maga után.

Juli még ma is élhetne… Most lenne 95 éves. Élhetne még, ha egész életében nem azon aggódott volna, hogyan tartja el a gyermekeit. Élhetne még… boldogan…

Juli a nagymamám volt, és ezt a történetet az édesanyám mesélte el nekem – a hetedik -, amit én lejegyzek a gyermekeim és unokáim okulására.

Felmerül bennem a kérdés, a mai lányok, asszonyok bírnának-e annyit, mint Juli?

Lennél Juli?

Nem azt szeretném, ha mindent átélnének, amit Juli, de azért egy kicsit talán mégis. Csak annyira, hogy megtanulják értékelni azt, ami van. Azt az utat, amit meg kell tenni ahhoz, hogy egyáltalán legyen. Hogy ne várják el, hogy minden alájuk, ill. eléjük kerül… Ami ma természetesnek tűnik, az nem volt mindig az.

Vajon segített volna nagyszüleinken a robotgép, az autó, a bébiszitter, a telefon, az internet vagy a facebook? Szinte látom Julit, ahogy több ezres követő tábort gyűjt a facebookon kedvenc receptjeivel… majd dob két kommentet a szomszédasszony posztjára.

Vajon a mi gyerekeink mit nem fognak tudni elképzelni rólunk?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.